• 
  

  • Egyszerű felkavaró és nevetséges, hogy engem, akit szinte sosem érintenek nosztalgikusan a gyermekkort ábrázoló filmek, így magával ragadott a Boyhood. 
  • Kunderai pillanat volt, ami neki Hitler képe A lét elviselhetetlen-ban, az nekem ez a gyerekkor volt.
  • Megható, nosztalgikus, édesszomorú megindulás, hogy ó hát igen.
  • Csak percekkel később ütött szíven, hogy mit mond ez el rólam? 
  • De hagyjuk a a gyermekkor analizálást, elég arra  a napi egyórás buszút.
  • Néha undorodom magamtól. Ahogy egy kedves semmitmondó látszatcsevegés, megérint. Ahogy hálásan teszem össze a kezem két kedves szóért.
  • Mivé lettem? 
  • Ma is ott állok, mehetnék vodkázni az új iskolatársakkal. De ők nem az én csoporttársaim, his.Nem megy. Nem megyek. Minek? Mit mondanék egy csapat 18 évesnek?
  • Vénségesen öregnek érzem magam, bezárva egy fiatal testbe. Rákényszerítve a nevetésre és boldogsára, míg minden porcikám arra vágyik, hogy légmentesen lezárva lebegjek egy üvegbura alatt.
  • Mindig felróvom anyámnak, hogy ha ott villogott a kereszteződésben a jó út neonjelzése, ő biztos, hogy a rosszat választotta. De nem ilyen vagyok én is? Önsorsrontó, ps: családi vonás. Szerettem azt a mondást egy darabig, hogy "nevelned kell magad a boldogságra". De én tudtalanul nevelem magam a boldogtalanságra; mint egy jó buddhista, lemondok az életről a semmi javára. 
  • Mi másként is lehetne felfogni az ötletet, hogy Belgiumba költöztem?