Lassan elfolyik körülöttem minden. Ma úgy meséltem, hogy "nem is élek, csupán létezem".
Nem irigység az, amit érzek, csak félelem. Félelem magamtól, attól, hogy kderül ez a szörnyű titok, amit eddig olyan jól rejtegettem. Kiderül, hogy ki vagyok valójában, és igaz lesz, amit mindig is mondtak.

Két év alatt egyetlen barátot sem szereztem belgiumban. Milyen bután hangzik ez! Mint egy kisgyerek. barátot szerezni. De mégis, milyen elemi. Nyomtalanul élek itt. Jövök, megyek, eszem, alszom, nem értinkezem a környezetemmel.
Otthon, Budapesten, ott volt a védőháló, a barátaim, akik mint egy nullahuszonnégyórás kontrolcsoport bizonygatták, hogy jó vagyok, hogy érdemes vagyok, hogy megéri menni bele, menni előre.

Itt nincs senki. Néha azon kapom magam, hogy beszélgetés darabkákat játszok le a fejemben. Beszélek valakimhez és eljátszom, mit mondana....